2014. november 17., hétfő

Hopfanatic 

avagy egy egész más sörélmény

 Rendhagyó bejegyzés kerül most ide,  kitekintek a borok mögül, egy másik közkedvelt "alkoholos ital" irányába..
 Úgy gondoltam, már igen sok mindent láttam és kóstoltam a sörök közül, hisz megjártam Csehország főzdéitől, a Németországon keresztül, Belgiumon át Írországi sörfőzdékig, sok mindent. 
Több külhoni sörfesztiválon is volt szerencsém nem nagy tételben készült italokat megkóstolni. 
Majd egy őszi napon néhány kedves barátom felhívott:" van e kedvem igazi házi söröket megkóstolni?" 
Természetesen volt!!
 Belvárosba érkeztünk pár percre az Oktogontól Hunyadi tér 11. be. Itt később rá kellet döbbennem, még sok mindent nem tudok, s mennyi mindent nem kóstoltam még! De ne fussunk ennyire előre...
A bejárat

Egy pince klubra hasonlító pubba érkeztünk, ahol kellemes zene szólt s az ismerősömet régi barátként fogadták. Bemutatkozáskor tudtuk meg, ő Kiss Tamás a sörfőzde tulajdonosa, vezetője mindenese.
 Hellyel kínált minket, s megkérdezte mit innánk? 
Szemben: Kiss Tamás
Sört!!
 De milyet?? 
Ahogy körbenéztünk, a polcokon sok, talán 30-40 féle palackos sör is sorakozott, nem csak a saját italok, -mint megtudtuk később- a pult mögött pedig 10 sörcsap várakozik szépen rendben, rajta autentikusan a cég logója, ami nem más mint egy komlóból készült fej. 


 Maradtunk a csapolt söröknél, 10 féle biztosan elég lesz! A csapokon többnyire saját sörök vannak, de     1-2 hordó mindig van vendég főzdéktől. 
Megérkezett az első mi más lenne Hopfanatic névvel egy American pale ale tipusú sör... 
 Sörökkel egy időben Tamás is mellénk telepedett, s az első kortyok után kérdésekkel bombáztuk, így amolyan interjú stílusban folytatom tovább a beszélgetést.
 Hopfanatic..." A sörfőzde alap söre az USA-ban a sör forradalom idején keletkezett tipus, pilseni árpamalából készült"  

Az illata bodzás, grapefruitos, ízében a piros grape, a fehér kesernyés belső héjjal együtt. 
Azonnal ezer kérdés fordult meg a fejemben, így belekezdtem: 
Hogy is kezdődött, mi vitt a sörfőzésre?
"2011-ben Amerikában kóstoltam, ittam több féle házi sört, akkor ott amit éreztem a sörökben, azt akartam itthon is megvalósítani, ehhez hasonló és néha egész más söröket készíteni.."
 Hol tanultad a sörfőzést?
"Amolyan autodidakta módon, minden amit lehetett elolvastam, s többit hason érdeklődésű embertől ..
Nem jártam semmilyen sörös iskolába, de a szakmám szerint szakács vagyok, így sok mindennel tisztában voltam a kezdetekkor" 
 Nehéz kezdet volt?? Főzde építés sem egyszerű!? 
Első időkben amolyan vándorfőző, vagy szaknyelven gerilla sörfőzőként indultam, de ennek a hátulütője, hogy nem mindig tudsz akkor főzni amikor szeretnél, hanem a befogadó főzdében akkor mikor épp hely van.
 2013- tavaszán belevágtam Kiskunhalason egy régi bezárt cukrászüzemben megvalósítani álmaimat, megépítettük a sörfőző üzemünket. Most már itt készülnek a söreim. 
Például a következő: White Hops  egy erősen komlózott búzasör. 6%. 
Az illat tényleg szép búzasört ígér, banán, körte, kis ananászos illatú, mikor belekortyol az ember, szinte arculütés a kesernye, sokkal erősebb az íz mint az átlag búzasöröknél, karakteresebb, kesernyésebb ízvilág.
Készítesz úgynevezett idény söröket is?
Igen, több is van ilyen, készült egy félbarna erősen gyümölcsös sör pezsgő élesztővel pezsgős palackban erjesztve ünnepi alkalomra. De van karácsonyi sör is, hamarosan elkészül...X-mas madness néven, de van a Cunami, ami egy 15% sör ősztől tavaszig kapható egyszer főzöm egy évben.
 Érkezik a következő italunk: Fekete Erdő ami egy Porter. 
 Erdei gyümölcs ágyon érlelt, 4 féle pörkölt maláta és két féle komló hozzáadásával készült sör. 
 pirított kávé és kakaóbab illatú, talán kicsit meg is pörkölődött az a kávé... Az ízben is megjelennek ezek a jegyek, kellemesen, lágyan karamellás utóízzel. 
 Ahogy látom,a sörök opálosak, nem áttetszőek...
 Ez így van, én egy sörömet sem szűröm. Minél kevesebbet töröm, inkább benne hagyom a szűrésnél elvesző ízeket.
Ahogy hallgatunk feltűnt, hogy sok féle komlót és gabonát használsz, ez hol szerzed be??
 Igen, mindig kísérletezem, valami új ízt keresek, tudatosan. Ezeket a komlókat és gabonákat külföldről szerzem be, Németország Anglia, sőt akár az Usa-ból is.
Festett sörpajtások :-)
Honnan jön az ötlet, mikor egy új sört főzöl?
Saját kút fejből, esetleg olvasok valamit egy sörről, beszélgetünk a többi főzdéssel, figyelem a többieket és így alakítom a saját szortimentemet, hogy egymást segítve, ne egymás ellen dolgozzunk, nem csináljunk ugyan olyan italokat!
De most kóstoljatok egy igazi őrületet ami rendesen megosztó:
A neve Alulu. Egy California pale ale 
Tényleg őrület!! Kókusz illatú, de mitől??? 
Természetesen kókusztól! :-D Az árpamaláta és a trópusi komlók mellett kókusz is került bele! 
Te jó ég! ilyen is van? Trópusi komló!? Kirobbanóan kókuszos ízű, háttérben déli gyümölcsök!! De a kókusz mindent visz!
 Gyorsan érkezik a következő / örülök, mert a kókusz nem az én ízvilágom/ 
Trance névre hallgat, egy India pale ale 
Csodálkozó tekintetekre érkezik a válasz: 
Nem indiai sör, Klasszikus angol sör, a neve árulkodik a történetéről. Az akkori angol gyarmatra hosszú hajóúton szállított sörök csak akkor bírták a hőmérséklet és klímaváltozás  ha megfelelően erősen komlózták s magas alkoholúra főzték.
Ez a sör is 7%  3 féle komlóval készült.
Szép vöröses színben játszó, kellemesen gyümölcsös illatokkal, az ízben izmos kesernyével,  kis gyümölcsösséggel, jó alkohollal. Remek!
Ennek egy korábbi változata, a főzde első söre érkezik amolyan klasszikus már.

BitterFly  Egy Belga stílusú india pale ale.
Belga apátsági élesztővel erjesztett vörös malátával készült. 
Vöröses barnás színű, nincs sok illata, talán enyhe gyümölcsösség. Az ízben karamellás, kicsit égetve, grape fanyarságával, szép telt ízzel!
Ügy tudom többször jól szerepeltél versenyeken de e mellett volt egy kiemelkedő elismerésed?!
 Igen, még 2012 májusában beneveztem a Szlovák Homebrew star versenyre mely a Kaltenecker sörfőzde rendezett, ahol az Angry Beast nevű söröm a kategóriájában aranyérmet nyert, majd az aranyat elért sörök között is a legjobb lett. 
Ezt a borok világában Champion díjnak nevezik..
Igen, itt Grand Champion díjas lett!! Ennek egyik hozománya, hogy az épp elkészült Kaltenecker főzde lefőz belőle egy tisztességes adagot!
És?
Ezt a sör receptet nem igazán adtam volna ki a kezemből, ezért egy másik került lefőzésre a No limit
A No limit-et azóta is főzik a szlovákok, talán hamarosan az amerikai piacokra is eljut!

Az itthoni változatát kóstolhatjuk  No hope limit néven került forgalomba.
 West coast tipusú dupla ipa. Sok komlóval 8.5 alkohollal. 
Másik őrület Pease by Crazy egy félbarna Belga búza korianderes, fahéjas, reszelt narancshéj illatával, az ízében is koriander és kamilla jelenik meg hangyányi csillagánizzsal. 
Érthető a kamilla dominancia, hisz  került bele a fűszerből a főzéskor!  
 Lassan már nem tudjuk hol is tartunk, de volt még egy amit nem hagyhattunk ki, igaz, kár lett volna!!
Exorbitant beast! És tényleg! 
Egy American imperial dupla stout Csodás fekete krémes fehéres habbal, már küllemre is csodás! Az illat pörkölt magos, csepp -talán- szilva és karamellás jegyek,ízben jelen van a szilva dió olaj talán lecsengésben kávés jegyekkel.
Igen ez igazi különlegesség, ebből csak 3 hordóval készítettem aszalt szilvával /!/ pörkölt maláta 50 literes hordóban erjesztve. érdekessége még, hogy skót whisky hordó chipsét tettem bele az éréskor!
 Ennyi új íz után, hogy nagy probléma ne legyen megkóstoltuk Tamás saját készítésű hamburgerét,      /tudjuk, szakács/ ami szintén remek volt enyhén átsütve, rózsaszín húspogácsával, természetesen marhahúsból!
Jól elszaladt az idő, közben a hely is rendesen megtelt, sok fiatallal, látszott, hogy többen nem először vannak itt.
Mindenkinek ajánlom, aki fogékony az új ízekre, s nem csak a hagyományos hétköznapi sörökre vágyik. Azt itt nem talál!
 Köszönjük Tamás!
 Na és Csabának aki elvezérelt ide!!

Utóirat. Azóta több alkalommal ismét ellátogattam e remek helyre, hisz sok jó sör vár még megkóstolásra.
Néhány sör a választékból:-)